Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Yangshou

2013.07.26

Miután Csunkingot végignéztük egy délután/este alatt, másnap reggel korán keltünk, mert délben ment a repülő Guilinbe. 9-re összekészülődés az eddigi legjobb helyünkről, egy üzleti szállodából, 10-re a reptéren voltunk, délben felszállás, kettő körül Guilinben voltunk. Egy óra alatt bementünk a városba a reptéri busszal, majd onnan pár száz méter szenvedős bőröndhúzigálás a hőségben a pályaudvarig, ahonnan indult a busz Yangshouba. Az út csak 20 jüan volt, de egy rémálom, mert egyrészt fogalmunk se volt melyik a "hivatalos" busz, másrészt fél órán át döcögött a belvárosban az út mellett indulás után, hogy az esetleges embereket még felvegye. Mint később kiderült, ez általános, így vadásznak emberekre. Két órával később egy turistafaluban voltunk, a karszthegyek közepén. A szállásunk roppant meglepő helyen, egy napszemüvegbolt közepén lévő lépcsőn keresztül volt elérhető, a harmadik emeleten (ez ugye Kínában a második). Az elsőn egy internetkávézó volt, a nagyon menő hostelünk pedig a 3, 4. 5. emeletet foglalta el.

Nagyon fáradtak voltunk már este hatra, de a személyzet nagyon kedves  volt, és a hely is tényleg remek. Egyetlen hibája, mely nem az övék, hanem Kínáé, hogy az internet pocsék, de Peking kivételével eddig mindenhol, videók feltöltéséről nem is álmodom, örülök ha az Index bejön egy perc alatt. A szállás tehát a második legjobb (az első egyértelműen a csuncsingi volt), a környezet csodás, egyetlen negatívum hogy rengeteg a nyugati turista, az egész környék belőlük él. Van kocsma német sörökkel, rántott hússal, de azért a kínai mocsok is megvan.

Ez a karszthegyek központja, egyébként egy turistamágnes (bár állítólag Guilin sokkal inkább az). Első normális reggelink volt, tojásrántottával, kenyérrel, vajjal, stb. (Chengduban volt kinai reggeli, szétfőtt rizs (kása) meg keménytojás). 11-re összeszedtük magunkat és napi program tekintetében hajókázás vagy bicaj versenyben utóbbi győzött. Én lusta voltam, és mondtam hogy gazdag nyugati turisták módjára menjünk elektromos bicajjal (rengeteg a hegy, 30 fok a hőség, árnyékban ülve is izzad az ember, nemhogy hegynek fel tekerve). Én azt hittem, hogy egy rendes bringát hoznak, rajta egy kis, 300 wattos rásegítő villanymotorral, de egy rendes mopedeket toltak ki. Mindegy, bevállaltuk, és nem bántuk meg. Ádámé nem volt rendesen feltöltve, de szerencsére ez már az első pár száz méter után kiderült - visszatoltuk, és adtak egy másikat.  Itt elkövettünk egy hibát: Ádám induláskor az ülés alá rakta be a hátizsákot, benne a fényképezőgéppel és egy literes vizzel,és ezt csak fél óra múlva vettük észre. Ezért a fényképek nem a legjobbak, de legalább vannak - visszafordulni csak emiatt nem akartunk, mert jóval kisebb távolságot motorozhattunk volna be.

A forgalom brutálisan kaotikus, de ez egy kisváros, alig 20al mennek még a buszok is. Külön sáv van a bicajosoknak és a motorosoknak, a többiek eszméletlen manővereket hajtanak végre (félkézzel esernyőt tart a nap ellen menet közben, menetiránnyal szemben meg ilyesmik), szóval gyorsan belejöttünk. Összesen 45 kmert mentünk (óra mérte), az egyik a végén (újra) meg is adta magát, úgy kellett az utolsó lehelletével betolni.

Megnéztünk egy karszthegyet belülről, kis barlang,arról függőhid vezetett át egy másikra, azon fel lehetett menni egy kilátószerüségre.

Lejövetel után beültünk egy kis előadótérre, ahol egy miau népcsoportos esztrádműsör volt, ahol énekeltek meg táncoltak népviseletes kisebbségiek, akiket a hanok elnyomnak. Ádám szerint a kínaiak imádják a kisebbségeiket, de kb. úgy, mint az állatokat, nézegetik őket a rezervátumban, de ne akarjanak egyébként semmilyen jogokat. A megjegyzéseken sokat röhögtünk, mert olyanokat mondott a nő, hogy pl. "a mi zenénk eltér a kínaitól, mert ritmusra táncolunk és énekelünk" - ez azért vicces, mert reggelenként zenés műsorokat, pl. operaadót, kinai MTV-t, Voice-ot néztünk a szobában, és ezek szerint az náluk az extra, hogy VAN ritmus, VAN ütem.

Megláttuk utunk első "banyafáját" - ez egy légzőgyökeres fa, melyek idővel megvastagszanak, és törzzsé vastagodnak. Itt még pénzt kértek a megtekintéséért, de pl. Kantonban egy templom arról volt híres, hogy ott öt ilyen is van. Hongkongban is minden egyes ilyenen plecsni volt, szóval jópár van máshol is, de mindenhol nagy tisztelet övezi.

Ezután motorozgattunk mindenfelé, eszméletlen tájakon át, ilyen tényleg sehol máshol nincs. Rizsföldek, karszthegyek (kb. mint a Gellért hegy, de egy tucat van belőle bárhova néz az ember), mellettünk két vizesvödröt a hátán lévő rúdon cipelő paraszt, még bivaly is volt egy árnyékban. Egyébként nagyon rámentek a turistákra, borzasztó szegény a vidék, pár százméterenként palackos vizet árultak meg gyümölcsöket az út mellett. Az esti kajáldahelyünkön ki volt írva, hogy 1500 jüanért pincért felvesznek, na ez átszámolva kb. 55e forint, ennyiből kell megélni. Kis lelkiismeretfurdalás után ezért az este zárásaként ettünk banánhajókat is vaniliafagyival. Szombat este van, úgyhogy roppant nagy a tömeg, sok a külföldi, dübörög a zene több bárban, van ahol dirdliben viszik a kínai kislányok a németeknek a császármorzsát.

A szállásunkon nem meglepő módon szinte csak külföldiek voltak, nagy közösségi tér a bejáratnál, este filmvetítések plazmatévén angol és kínai felirattal, kinai sakk oktatás, stb. A városka teljesen a turisták kiszolgálására épült, ami alatt persze elsősorban a kínai turistákat kell érteni. Rengeteg kajálda, mindenhol kacatokat áruló emberek, túrákra rávenni akaró agresszív szervezők. Egyik nap béreltünk elektromos motort, megnéztünk mindenfélét, hajókáztunk bambusztutajon, és mivel elnéztük a dátumot (egy estét valahogy kihagytunk a tervből, ezért egy nappal többöl tudtunk gazdálkodni), még kerékpározni is maradt időnk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A rizsföldek megnézése 220 jüan volt fejenként, az iroda szervezésében. Egyénileg talán olcsóbb lett volna, de mint az elektromos motornál, most is őket választottuk, mert ebben az országban nagyon kell vigyázni az átvágásra. Ebben annyi volt a kivédhetetlen csavar, hogy mindenképpen meg kellett nézni (vagy megvárni amíg a többiek megnézik) a rizsföldek lábánál egy falucskában a yaoi népcsoportba tartozó nők showját, ők arról híresek,hogy sosem vágják le a hajukat. Reggel fél hétkor keltünk, 7:15kor jött a busz értünk. Ezután ez is még félórát körözött a falucskában, mert más hostelekből is szedett össze embereket. 7:50re teltünk meg (ekkor már csöppet zavart,hogy fél órával tovább aludhattam volna...), és indultunk a rizsföldekre. Két órával később, 10 körül értünk a yaoi faluba, ahol Ádám befizetett 60 jüant a yaoi showra, én mivel láttam róla képeket, inkább kihagytam és sétáltam addig. A buszban vegyes volt a helyzet, mi egy folyóparton sétálgattunk egy órát és próbáltuk kivédeni a helyi szőtteseket áruló nénikék rohamát. A show énekléssel, hajfésüléssel, hajhúzogatással, hajfeltekeréssel telt, egy órás volt.

Buszcsere, mert a hegyre fel csak profi helyi vezető mehet, rövid tengelytávú busszal, majd félórányi igen kemény tempójú, 180fokos kanyarokban hangos ujjongatással teli kaptató után a bejáratnál voltunk. Közös ebéd, a helyi specialitás a bambuszban gőzölt rizs és csirke, mi inkább zöldséges marhaszeleteket ettünk. (Fotó minden kajánkról van.)  Egy körül szabadjára engedték a társaságot, fél négykor volt találka ismét lenn; indultunk hegyet mászni. Meredek kaptató, egy óra út felfelé, olyan meredek hegy hogy Erőss Zsolt se jönne le róla. Út elején végig szálláshelyek, majd árusok, és aztán kiértünk szabad területre, ahonnan már látszottak a rizsföldek. A látvány csodálatos, tényleg nagyon megérte minden maoját (a jüan váltópénze, 1 jüan 10 mao), Félórát üldögéltünk fenn, jégkrémeztünk, néztük a magukat 100 jüanért hordárral felcipeltető fehéreket (ez 3700 forint, azaz 12 euró. Az Oktoberfesten Münchenben 10 euró lesz egy korsó sör, és több millió fogy majd. Minden viszonyítás kérdése.)

Fél négy körül  elindultunk visszafelé busszal, de dugóba kerültünk, így fél hétre értünk haza. Hosszú nap volt, remek vacsi után alvás. (A rengeteg turistának köszönhetően mindenféle nyugati kaja is van Yangshouban, de akinek kell az lavórból választhat élő, egzotikus dolgokat.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A bambusztutajos eset is megér egy részletesebb kifejtést: lementünk a partra, ahol egy nő odajött hozzánk egy képekkel teli laminált lapocskával, hogy 100 jüanért ilyen túránk lenne (mutatta térképen meddig mennénk a folyón). Letisztáztuk, hogy másfél óra, csak mi ketten, oké, legyen. Ezután ugyan ott vagyunk a folyó mellett, de a csaj rámutat a motorjára, hogy üljünk fel. Előreült, Ádám mögé, én mögé, a fejem alig fért el az esővédő vászon alatt, és így hárman elmotoroztunk egy másik szakaszra a zsufolt belvároson át egy aprócska mopeddel, ahol a nővére volt a tutajos.

Beülök, Ádám odaadja a száz jüant, erre közli a csaj, hogy 180at kér. Én meglepődök, Ádám azon van, hogy lealkudja 150 jüanra. Én ideges leszek, kiszállok, erre a csaj közli, hogy legyen 120 (ez kb. 4e forint másfél óráért). Ennyiben maradunk, és a hajókázás tényleg remek volt. Motoros bambusz, 9 személyesben ültünk legelöl ketten, hátul a nő a motorral kalimpál. A motor egyébként nem csónakmotor, hanem egy rúd a végén egy propellerrel, a célnak ugyan megfelel, de nálunk inkább ventilátornak használnák. A tájról csak jókat lehet írni, strandok, bivalyok és halászó helyiek mellett mentünk el hatalmas csúcsok között - tényleg filmre kell venni.

Amikor visszaérünk a nő már vár minket, másokat is elhozott ide, és miután azok beszálltak, Ádámnak büszkén mutatta, hogy őket 200 jüanra húzta le.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Elmentünk bicajozni is, ez szintén szürreális élmény volt. Sima bicaj 10 jüan egy napra, mountain bike 20 jüan, új mountain bike 30 jüan, elektromos 60. Másodjára az újat választottuk, és egy nagy kört mentünk. Út közben mindenhol bambusztutajozásra akartak rávenni minket (út szélén ülnek mindenféle emberek, és amikor elhajtunk mellettük feláll, integet, kiabál,"hello bambó"). Többször eltévedtünk,láttunk malacneveldét, fürdőző helyieket, legelő marhákat stb. Keressük az utat, mondja egy nő, hogy jobbra. Nézzük, semmi nincs ott, csak egy földút. Megyünk, megkérdezzük, ismét mondják hogy jó helyen vagyunk, arra. Ekkor eleredt az eső, és a semmi közepén, egy 20 centis földút mellett találtunk egy házat. Abban egy néniket behívott minket, hátul közben flexszel vágott egy férfi valamit.

Az eső szakadt, a ház félkész volt. mint ahogy egyébként Yangshouban majdnem minden ház. Ádám szerint ezek készen vannak, én nehezen hiszem, mert akkor minek van mellette földhányás, téglák, és szinte egyik sincs bevakolva. Amiben voltunk az is fura volt, mert volt egy iszonyat drága, legalább félmilliós fém ajtó, de egyébként a kertben ócska kút, műanyag vödrök stb. A ház  földszintje üres volt, kőpadló. Félóra után,amikor már csak szemerkélt, miután megkérdeztük jó helyen vagyunk e (igen), mentünk tovább a 20 centis sáros földúton. Nemsokára meglepő módon kiértünk egy iszonyat jól kiépített, 3 méter széles, kiváló minőségű aszfaltcsíkra, széleken vonalfestés stb. Megyünk, szemerkél az eső, a táj gyönyörű eső után, minden csodaszép zöld, és néha teljesen meglepő módon felbukkanó öreg,sántikáló emberek mellett húzunk el. Honnan, hova mennek, esőben, 90 évesen? Megyünk, egyszer csak egy hatalmas, 5 méter mély kráter az út közepén. Röhögünk, hogy mi ez már, sártengerben átmegyünk mellette, ekkor ismét egy NAGYON öreg emberke, nagyon lassan - körben hegyek, szitáló eső, olyan érzésünk volt, mintha halhatatlanok között bicajozgatnánk. Megyünk tovább a kiváló úton, egyszer csak vége. Teljesen. A három méteres aszfalt egy bokornak megy neki, abban ismét 20 centis, nagyon nagyon vékony utacska, teljesen felázva, sárosan. Értelmezhetetlen. Fényképezni nagyon nem tudtam, mert féltjük a gépet a nedvességtől, elképesztő a látvány. Pár száz méter után, miután átkeltünk a néhol 10 centi mély vizeken ismét út, onnan már gyorsan hazaértünk. Nagyon nagyon fura volt az egész.


Az első képen yangshoi nyársak - gyakorlatilag mindent meg lehet így süttetni. A másodikon hat fiatal két mopeden. (Pár napja kilencen ültek két motorra Shanghajban, versenyeztek, elestek, hárman meghaltak.) A harmadik képen a szállásunk tetőterasza, itt reggeliztünk. (Egyébként a hőség miatt használhatatlan volt.) A negyedik képen egy nő, akitől iránymutatást kértünk bicajozás közben. Közben megkérdeztük tőle hogy ez valóban rizs-e, erre nagyon fura nézés volt a válasz, és visszakérdezés, hogy mi mit eszünk. Utána a videóban is látható bambuszátrakó, és egy tájkép egy hídról. Negyedórával ezután lecsapott ránk egy trópusi vihar.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Tovább Guilinbe